2021 Decemberr 16

A svédországi Västerås-ban befejeződött az erőemelő Európa-bajnokság. A magyar válogatott versenyzők ezúttal is bizonyítottak. A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint összesen 13 országos csúcs dőlt meg, emellett két egyéni rekord is született.

A junioroknál Rozsnyai-Kovács Aletta összetett ezüstöt szerzett, miután fekvenyomásban aranyat, guggolásban pedig egy bronzérmet gyűjtött be a 63 kilósok között. Ugyancsak a junior mezőnyben a férfi +120 kilósoknál Bereczki Szilárd fekvenyomásban arany, összetettben pedig ezüstérmesként zárt.

A junior +120 kilósoknál egy magyar bronz született, azt Bana Milán szállította fekvenyomásban, ő összetettben a hatodik helyet csípte el. Az ifiknél Füzesi Marcell (105 kg) fekvenyomásban lett harmadik, összesítésben pedig Eb ötödik lett.

A magyar válogatottból Tóth Enikő (junior 84 kg) a 7., Sallai Eszter (junior 69 kg) a 9., Susa Dávid (felnőtt 93 kg) a 10., Katos Dorina (junior 69 kg) a 15. lett.

Az erőemelő Európa-bajnokságon három fogásnemben versenyeztek a legjobbak. Fekvenyomásban, guggolásban és felhúzásban mérettettek meg, fogásnemenként is hirdettek győzteseket, emellett összetett érmeket is osztottak.

Érdekesség, hogy Rozsnyai-Kovács Aletta összetett teljesítménye Magyarországon a valaha elért legjobb eredménynek számít a Nemzetközi Erőemelő Szövetség (IPF) pontrendszere (GL) szerint, Bereczki Szilárd összetett eredménye pedig az idei harmadik legjobb itthon.


Megtekintések száma: 22502


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet