Bomba gólok a Öregfiúk rangadón!
PMFC a hazai pályán fogadta a Siklós öregfiúk gárdáját.
A Pécsi csapat nem tartalékosan ,de kevés fővel tudott felsorakozni a mérkőzésre .Egy csere játékos állt rendelkezésre. A kiváló formában lévő játékos edző Élő Tibor vállalta a csere szerepét.

A szerda esti villanyfényes mérkőzésen már a mérkőzés elején nehéz helyzetbe került a hazai gárda.
A 10-dik percben még Lóth József fantasztikusan eltalált szabadrúgás góljával vezetett a Pécs .
A 20-dik perc környékén a játékvezető Szabó Dávid becsúszását kiállítással díjazta, a játékosok egyöntetű véleménye szerint inkább egy sárgalapos figyelmeztetést ért volna.
Azt ,hogy a vendég csapat játékosai milyen hangnemben támadtak a játékvezetőre és a becsúszó játékosra az eset után inkább nem emelnénk ki. Pár sárga és piros lapot kioszthatott volna a spori a vendég csapatnak. Összességében a Játékvezető és a két asszisztens jó döntéseket hozva vezették a mérkőzést.
A 21 –dik percben a Siklósi csapat egyenlített. 1-1
A 29-dik percben vezetést szerzett a Siklósi csapat .
A félidőben egy fővel kevesebben egy más taktikára állt át a Pécs.

Hamar meg is lett az eredménye Ábrahám-Ködmen András 45-dik percben parádés góllal egyenlített.
Hazai csapat sorra vezette a támadásokat még emberhátrányban is. A 62-dik percben az előre törő még most is kiváló fizikai adottságokkal rendelkező középső védő Szakály Bálint távolról eltalált mintegy 35 méteres bombagóljával átvette a vezetést ismét a PMFC Öregfiúk.

De sokáig nem örülhetett a hazai csapat a 63-percben a Siklós ismét kiegyenlített.
A félidőben beállt Élő Tibor játékával új erőre kapott a hazai csapat . Olyannyira ,hogy 70-dik percben Élő Tibor odaállt a 26 méterre megítélt szabadrúgáshoz és bődületes nagy gólt akasztott a jobb felső sarokba. Ki kell emelni ,hogy vendég csapat kapusa rengeteg nagy lövést hárított az este során.



Az eredmény 4-3-ra módosult , úgy hogy még 10 perc volt hátra a mérkőzésből.
A 78. –dik percben egy szépségdíjas támadást vezetett a Pécs és gyönyörűen visszaadott labdát Földesi János 1 Méterről bepöckölte. Ezzel a góllal a végeredmény is kialakult 5-3 –ra nyert a PMFC Öregfiúk.
Egyet biztosan kijelenthetünk.
A PMFC csapata mindig győzni akar és Soha nem adja fel!
Megtekintések száma: 28941