2019 Augusztus 30

150 hátrányos helyzetű fiúgyermek haját vágták le mester borbélyok a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében. A jótékonysági hajvágást iskolakezdés előtt rendezték olyan családoknak, akiknek nagy segítséget nyújtott, hogy ingyen eljuthattak a fodrászhoz.

A Baptista Szeretetszolgálat programszervezője, Baricz Dezső segítségével már több mint százezer gyermek vehetett részt különböző eseményeken. Ezúttal az iskolakezdést könnyítette meg azzal, hogy a fiúgyermekek díjmentesen kaphattak vagány frizurákat.

,,Bertalan Lászlóval, a Barber Shop Lurdy tulajdonosával közösen találtuk ki, hogy szervezzünk egy jótékonysági eseményt nyár végén, vagyis 100-150 fiúgyermek haját vágják le kéréseknek, igényeknek megfelelően. A mester borbélyok természetesen örömmel ingyen vállalták ezt a nemes kihívást. Mága Zoltán világhírű hegedűművésznek is említettem a terveket, és azonnal felajánlott 150 darab iskolatáskát. Melhem Saad, a Pizza King Premium tulajdonosa már évek óta támogatja a gyermekprogramokat, ebben az  setben is azonnal igent mondott, megvendégelte a kicsiket és nagyokat finom pizzával."

,,Örömmel csatlakoztunk a Baptista Szeretetszolgálat kezdeményezéséhez. Reméljük, hogy eljut ez az üzenet mindenkihez, hogy akik tudnak, fogjanak össze, és szervezzenek valami jót, tegyenek olyat, ami mindenkinek hasznos, főleg a gyerekeknek - mondta a Barber Shop Lurdy tulajdonosa, Bertalan László."

Öröm olvasni ezeket a kezdeményezéseket mindig. Ne feledd, ami nektek egy pár kattintás vagy pár száz forint, az másnak a mindent jelenti!

jótékonyság hajvágás Baptista Szeretetszolgálat Barber Shop Lurdy Barber


Megtekintések száma: 18365


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet