Thursday, April 26, 2018

A Boldogság Gyár vendége Sebestyén Ági, IFBB bikini- és fitneszmodell, később a médiából ismert Pumped Gabó, majd VV Lóri exkedvese, aki egy igazán nagybetűs NŐ.

Ági egy megosztó személyiség. Hogy miért? Manapság sajnos kevés ilyen ember van, mint ő. Ami a szívén, az a száján, nem hazudtolja meg magát. De miért is tenné?! A múltját lezárva, sokat tanulva, a magánéletét megtartva éli mindennapjait.

Hatalmas köszönettel tartozunk neki, hiszen igent mondott felkérésünkre, és ismeretlenül is megbízott csapatunkban.

Amikor Ágit arról kérdeztem, hogy mi volt az ok, amiért mellettünk döntött, akkor azt a választ kaptam, hogy számtalan ember megkeresi bizonyos fotózásokkal, de nagy százalékban erotikus, akt sorozatok miatt. Ági azt is elmondta, hogy réges-régen ebből nagyon jól megélt, az ilyesfajta fotózások töltötték ki a mindennapjait, viszont ezekben semmi plusz nincs már számára.

A Boldogság Gyár fotóit böngészve látott bennünk valami pluszt, és hosszú idő után nekünk mondott igent először, méghozzá egy olyan koncepcióra, ami a lehető legtávolabb áll tőle.

Hogy mi volt a Boldogság Gyár koncepciója, terve ezzel az anyaggal?
Ugorjunk vissza oda, hogy Ági megosztó személyiség. Egy szókimondó, nem szégyenlős, vad nőről beszélünk, mindannyian ilyennek ismertük meg, viszont neki is be akartuk bizonyítani, hogy a szemünkön keresztül teljesen másnak láthatja magát.

Nagyot álmodtunk és feltettünk mindent egy lapra!

Sem a ruha, sem a smink, sem a frizura nem volt Ági stílusa, egyedül a neki készített hajékszer volt igazán „Ágis”, amivel egy elég erős kontrasztot hoztunk létre.

A teljes anyag hamarosan látható  a Boldogság Gyár hivatalos Facebook oldalán, addig is kapunk néhány választ az esküvővel kapcsolatban, illetve Ági azt is elmeséli nekünk, hogy hogyan érezte magát nálunk.
Ági nem ilyesféle kérdésekre számított, amikor az interjúról beszéltünk, így utánaolvasott mindenféle esküvői szokásnak, babonának. Nagyon kedves számunkra, hogy ennyire készült, még egyszer köszönjük neki!

Mennyire érezted közel ezt a témát, mennyire tudod bele élni magad a menyasszonyszerepbe?

Ági: Számomra teljesen távol áll ez a téma és nem is tudtam beleélni magam a menyasszonyszerepbe. Amikor kiválasztottuk a ruhát, észrevettem, hogy nem érzem jól magam, és feszélyezett a ruha jelentése. Pont ezért vállaltam el nálatok ezt a fotózást, hiszen a végletek embere vagyok. Legalább készültek rólam menyasszonyi ruhás képek. (nevetés)

Volt már hasonló forgatásod vagy fotózásod?

Ági: Régen nagyon sok fotózáson vettem részt, illetve mellékállásként jól is kerestem vele, de inkább erotikus jellegű képek készültek rólam. Ez volt az első fotózásom, ahol teljesen takarják a testem.

Mit jelent számodra a tökéletes esküvő?

Ági: Ha belegondolok, számomra milyen a tökéletes esküvő, akkor a Walt Disney meséi jutnak eszembe.

Ha le kéne írnod álmaid ruháját, hogyan nézne ki?

Ági: (nevetés) Bevallom, nézegettem már esküvői ruhákat és nem tudom, van-e összefüggés, vagy sem, de a kedvenc Walt Disney mesém, a Kishableány, és halak csillagjegyű is vagyok, így a sellőruha lenne álmaim ruhája!

Azt tudjuk, hogy gyereket már szeretnél, de esküvőt is?

Ági: Nekem az esküvő teher lenne. Persze, ki ne szeretne menyasszony lenni? Minden kislány erről álmodik, de ez a valóságban nem úgy van, mint gyerekként megálmodtuk…

Mik azok a tulajdonságok egy férfiban, amik fontosak számodra, aminek meg kell lenniük ahhoz, hogy egyszer majd ki tudd mondani a boldogító igent?

Ági: Nálam szerelem első látásra van: vagy működik a kémia vagy nem. Sajnos mielőtt megismerném, már olyan tulajdonságokat várok el, amik nálam nagyon fontosak. Okos legyen, vicces, és fel tudjak rá nézni, mint egy igazi férfira.

Hogy érezted magad nálunk? Mi volt az, ami legjobban tetszett?

Ági: Őszintén megmondom, azt hittem, hogy feszült lesz a hangulat, de ilyen jó csapatot és szervezést rég nem tapasztaltam. Odafigyeltetek még arra is, hogy jobban érezzem magam és igazán „Ágis” legyen az egész. Nagyon megtaláltuk a közös hangot és ennyit nagyon rég nevettem. Olyan gyorsan eltelt az idő, hogy nem akartam, hogy vége legyen, de úgy érzem, ennek itt még nincs vége… (nevetés) Köszönöm a közös munkát!

(A fotók egészének vagy bármely részének engedély nélkül másolása, bármely módon történő falhasználása, vagy sajtótermék általi megosztása, szerzői jog megsértésének minősül, a Boldogság Gyár írásbeli engedélye nélkül tilos! - boldogsaggyar@gmail.com )

Zsófi - Boldogság Gyár

esküvő boldogság gyár sebestyén ági menyasszony


Megtekintések száma: 293166


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet