Thursday, September 22, 2016

A Bridget Jones naplója annak idején zajos sikert aratott film volt a mozikban, melyet később egy mérsékeltebb, jóval megosztóbb folytatás követett. Most itt a harmadik rész, mely remek iskolapéldája annak, hogyan kell jó folytatást csinálni.

Az új Bridget Jones nem csak élvezhető, de még humoros is. Ezalatt nem csak azt értjük, hogy nézhető, hanem ténylegesen egy jó filmről beszélünk.

Nem sok esélyt adnak neki

Mikor felmerült a harmadik rész gondolata, nem csak a filmes szakma berkeiben kezdték el azonnal temetni, de a közönség egy részében is bizarr értetlenség támadt. Sokan úgy aposztrofálták a próbálkozást, hogy egy eleve sikertelen kísérlet, hogy feltámasszanak egy olyan filmet, ami felett eljárt az idő.

Ez a második rész hatásának is köszönhető volt, ami egyáltalán nem lett olyan remek, mint az első rész, mely már-már klasszikusnak számít.

Baljósak voltak tehát az előjelek, ám ahogyan közeledett a film, és megjelentek az első bemutatók, egyre jobban azt lehetett érezni, hogy ez a film mégsem lesz annyira rossz, és szükségtelen.

Az év legkellemesebb csalódás

Az év egyik legkellemesebb csalódása lett részünkről a film. Nem csak bebizonyította, hogy volt értelme folytatni a történetet – a filmbéli változatot – hanem azt is, hogy meg lehet csinálni egy harmadik részt úgy, hogy az jobb legyen a másodiknál, és visszatérjen az első rész sikereihez, és még önálló filmként is azt lehessen mondani, hogy megállja a helyét.

Mindezt annak ellenére érezte az ember, hogy a főszereplőnő, Renée Zellweger nagyon megöregedett. Látszik rajta az idő, és az eltelt évtizedek.

Ez persze nem a színésznő hibája, mindenki felett ott ketyeg az óra. Ez a film tudatosította legjobban azonban, hogy mindenki öregszik, és nem lehet örökké fiatalnak maradni.

Könnyed, de kellemes szórakozás

A harmadik felvonás nem csak könnyed, de élvezetes szórakozás. Nem csak visszanyúl az eredeti 2001-es első filmhez, és felhozza bennünk a nosztalgiát, de szembesít minket a mai modern világunk problémáival, aktualizál.

A film egyfajta jóindulatú iróniával operál, és jól figurázza ki, csinál viccet az újkori kütyükből és élethelyzetekből.

Miután szakított Mark Dacyval, Bridget Jones "boldogan él, amíg meg nem hal" terve nem igazán úgy alakult, mint várta. Negyvenes szingliként úgy dönt, hogy hírproduceri munkájára koncentrál, és régi és új barátokkal veszi körül magát. Most az egyszer Bridget teljesen ura a helyzetnek. Mi baj lehet?

Ám Kupidó közbelép, és Bridget megismerkedik egy Jack nevű, jóképű amerikaival, aki úgy udvarol, ahogy Mark Darcy soha. És jön a váratlan fordulat: hősnőnk teherbe esik, de van egy bökkenő: csak 50 százalékos bizonyossággal tudja a babája apjának kilétét...

Szól a szinopszis, ami első hallásra nagyon sablonosnak hat mégis a film megoldása rendkívül élvezetessé teszi számunkra, és megfelelő humorral és ötletességgel tálalja.

Kellemes az is, hogy Bridget Jones régi grimaszait, mimikáit újra fel lehet fedezni, így a nosztalgia faktor ezerrel dolgozik bennünk a film alatt, mely kellemes mosolyt csak az arucnkra a poénok közötti jelenetekben is.

A Bridget Jones tehát egy nagyon kellemes csalódás. Az előzetes hírek és a bemutatók alapján egyáltalán nem vártunk ennyire jó filmet. De Bridget Jones jött, látott, és győzött!

film filmek mozi vígjáték filmajánló


Megtekintések száma: 19291


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet