Sztárkavalkád a Lippói Falunapon!
Augusztus 13-án egy a megszokottól eltérő falunapnak lehetnek szemtanúi azok, akik kilátogatnak Lippóra a sportpályára.
Már 9:00-tól indul a hagyományos főzőverseny, ahol a környékbeliek mérettethetik meg főző tehetségüket. A versenyen és a zsűrizésben idén részt vesznek a Médiaválogatott tagjai, akikkel szinte egész nap lehet majd a rendezvény helyszínén találkozni, fotózkodni.
A nap házigazdája Németh Lajos a közkedvelt időjós, aki nem csak műsorvezetésben veszi ki a részét, hanem a Lippó község csapata ellen is részt vesz egy közös sportolásban, aminek a két fő eleme az asztalitenisz és a Teqball asztalon játszható sportágak. Az idén először meghirdetett sütiverseny elnöki posztját is elvállalta. Továbbra is várjuk a főző és a sütiversenyre a jelentkezőket.
A falunap keretein belül idén a sportolás sem maradhat el. A Médiaválogatott tagjai különféle sportágakban mérik össze erejüket a Lippói All Star Válogatott, a Polgármester All Star Válogatott és a Lippó KSE labdarúgó csapata ellen. Lehetőség lesz focira, lábteniszre, asztaliteniszre, Teqballra.

Többek között itt lesz: Németh Lajos, Varga Viktor, Cozombolis Péter, Lui Világrekorder Bűvész, Raul, A Két Zsivány és még sokan mások…
Bácsvánin Rájkó Lippó Község Polgármestere így vélekedett a rendezvényről:
”Itt mindenki megtalálja magának azt a programot amit szeretne. Nem csak Lippóról, hanem a környező településekről is várunk mindenkit nagy szeretettel. A gyermekeket ugrálóvár, csillámtetoválás, arcfestés és gyermekműsorok várják és még a nyári mikulás is hoz egy kis ajándékot nekik.”
Marosi Csaba szerint minden korosztályt kielégítő programokkal készülnek:
„A fiataloknak idén a sportolási lehetőségekkel, Varga Viktor és Raul fellépésével szeretnénk kedveskedni. A hagyományokhoz híven idén is fellép a Lippói Nemzetiségi Fúvószenekar, akiknek színvonalas műsora minden korosztály számára élvezetes. A lippói nyugdíjasok és a Két Zsivány mulatós műsorával az idősebbek igényeit is szem előtt tartjuk. Lui Világrekorder Bűvész biztosan minden korosztályt elvarázsol a műsorával. A nap zárásaként a Maraton Band pörgeti fel a hangulatot az esti bálon, várunk mindenkit sok szeretettel.”



Megtekintések száma: 21856