2019 Július 16

Bár áprilisban játszották a mozikban az Anna Todd ifjúsági regényéből készült After (Miután) című filmet, mégis érdemesnek tartjuk, hogy most írjunk róla. Egy igazán romantikus, egy óra negyvenöt perces amerikai film, amit inkább fiatalabb olvasóinknak ajánlanánk.

Tele vagyunk azokkal a tipikus amerikai, romantikus, nyálas, klisékkel teli filmekkel, amiktől az összes férfi hanyatt-homlok menekül, ha megkéri a barátnője, hogy nézzék meg együtt.

Ez most egy kicsit más… Nincs benne erőltetettség, rájátszás vagy túlgondolt érzelmek. Pont annyi, amennyit egy 19-20 éves lány megélhet a főiskola kezdetekor, amikor kikerül a családi idillből, kollégiumba költözik és az eddig megszokott életét felváltja valami új.

A film egy fiatal lány, Tessa Young (Josephine Langford) első főiskolás élményeit mutatja be, melynek a középpontjában egy Hardin Scott (Hero Fiennes Tiffin) nevezetű srác áll. Végignézhetjük, hogyan változtat meg mindent a példás tanuló Tess életében a lázadó fiú megjelenése, ami megkérdőjelez a lányban minden eddigit, amit a világról gondolt.

Egy sokat megélt, tapasztalt nő nem feltétlenül érzi át, amit ez a film adni tud, mert egyszerűen nem neki szól. 

szerelem Romantika miután aftermovie after


Megtekintések száma: 2685


Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet